Holnap
Hangtalanul sétálunk végig az utcán. – Hát akkor… – állsz meg hirtelen és felém fordulsz – Jó éjszakát – mondod és amint megölelsz, elfordítod a fejed, arcon csókolsz. Ezernyi lepke táncol a gyomromban: keringőjük magával ragad. Alig bírok betelni az érzéssel: a világot már a legelső találkozás alkalmával kizártam. Érzem, hogy elvörösödöm. De ezt te nem láthatod, hiszen a mögöttem álló lámpa fénye nem világítja meg piruló arcomat. Kérlek, ne menj még… – zokogja a belsőm – Maradj… Miközben tekintetünk… Tovább »
