Holnap

Hangtalanul sétálunk végig az utcán. 
– Hát akkor… – állsz meg hirtelen és felém fordulsz – Jó éjszakát – mondod és amint megölelsz, elfordítod a fejed, arcon csókolsz. 
Ezernyi lepke táncol a gyomromban: keringőjük magával ragad. Alig bírok betelni az érzéssel: a világot már a legelső találkozás alkalmával kizártam. Érzem, hogy elvörösödöm. De ezt te nem láthatod, hiszen a mögöttem álló lámpa fénye nem világítja meg piruló arcomat.  
Kérlek, ne menj még… – zokogja a belsőm – Maradj… 
Miközben tekintetünk találkozik, rádöbbenek: eljött a búcsúzás ideje. Mintha lehűtötték volna a levegőt: jéghideg borzongás fut végig a bőrömön. Itt kell hagyj, haza kell menned. Én balra indulok el, te jobbra. Útjaink elválnak egy perc múlva… mint lehulló levél a faágtól.  
Hirtelen belém hasít a gondolat: nem hagyhatlak csak így elmenni. Egy búcsúszó és mindennek vége. Mindent elveszíthetek. Pedig annyi minden kavarog bennem, amit el kéne még elmondanom. Ezernyi kósza gondolat motoszkál a fejemben. De azokat nem sűríthetem bele egyetlen mondatba. Lassan úrrá lesz rajtam a pánik. Veszek egy nagy levegőt, remélve, az megnyugtat. 
Abban a pillanatban elbódít a körülötted mindig lengő bőr- és cigarettaillat. 
Hát, persze… Megint a fekete bőrkabátod van rajtad, amit annyira szeretek… 
Nem tudom, honnan merítem az erőt, közelebb lépek hozzád. 
Egy mondatban nem is foglalhatom össze azokat a dolgokat. De egy tett mindent megmagyaráz. Még szavak sem kellenek. Többet mond az mindennél. 
Annak ellenére, hogy remegek legbelül, az érzés erősebbnek bizonyul és az eddigi, veled szembeni határozatlan szilárdnak vélt kőfalát egy villanás alatt a földdel teszi egyenlővé. Bár határozottan, de annál nagyobb félelemmel minimalizálom a köztünk lévő távolságot. Pár centi választja el ajkainkat egymástól. Mielőtt még meggondolnám magam, végleg megszüntetem. 
Mégis mit tettél, te bolond? – esik nekem a pesszimistább énem – Ehhez nem volt jogod! Mi fog történni, ha Ő nem... – kezdene bele az állandó latolgatásába, de azonnal elnémul, mihelyt észreveszi, hogy a kezed lassan a derekamhoz ér, és magadhoz húzol. 
A pillangók már salsa-t járnak. Földöntúli boldogságban lebegek, ahogy karjaimat a nyakadhoz emelem, hogy még közelebb érezzelek magamhoz. Pontosan tudom, hogy egy villámgyors “Megállj”-t kéne parancsolnom magamnak és rögvest abbahagyni. Viszont eszem ágában sincs megszakítani, amire már hónapok óta várok. Végeláthatatlan hosszakat úszom az öröm és a gondtalanság tengerében.  
– Szeretlek – szinte suttogva mondom a szemedbe nézve. Nem bírom megállni, kicsordul egy kósza könnycsepp. 
– Én is – válaszolod és letörlöd. 
Mélybarna íriszeid ragyogása megerősítik az imént hallottakat. Csak állunk egymással szemben, összefont ujjakkal.  
Mintha csak órák teltek volna így el... 
– Akkor holnap találkozunk – töröm meg végül a csendet. 
– Igen – esetlenül bólintasz, újból megölelsz, immár védelmezően és szorosabban, mint percekkel korábban. Belepuszilsz a hajamba. 
– Holnap újra – szavaid utat törnek az elmémbe, és a szívemet, lelkemet olyan melegséggel öntik el, hogy szinte fuldoklom tőle. 
Még teszünk egy búcsúpillantás egymás felé és mind a ketten elindulunk haza. Ma utoljára köszöntünk egymástól. A másnap kecsegtető reménységével bandukolunk a macskaköveken, hiszen reggel újra találkozunk.  
~ 
Vidámságom még a járdáról lelépve sem lankad. Hangos dudálásra leszek figyelmes, felé fordulok. A fényszóró fénye elvakít, kővé dermedek. Egy fájdalmas ütés érzek a mellkasomon és a világ pördül velem egyet. A földnek csapódom. Szorító érzés tölti meg a tüdőmet. A légzés nehézkessé válik, kapkodom a levegőt. A zsibaj egyre növekedik mellettem. Egy ismerős hang üti meg a fülem. Valaki mellém térdel. Mihelyt megpillantom az arcot, a szívem kihagy egy ütemet, magával ragadva légzőszervem ritmusát is. Még egy utolsó lélegzetvétellel felsikoltok magamban. Az utolsó, amire emlékszem, a könnyektől csillogó mélybarna szempár. 
 

A holnap már a múlt börtönében raboskodik, ahonnan sosem szabadulhat. 

A fenti novella a 2018-ban kihirdetett, JCDecaux – Álljon meg egy novellára pályázatra íródott.